Skip to content
22 items
Activating this element will cause content on the page to be updated.

Ünnepi megemlékezése március 15. alkalmából

Évtizedek óta hagyomány városunkban, hogy a március 15-ei nemzeti ünnepre az általános iskola 4. évfolyamos tanulói készülnek megemlékező műsorral. Március 14-én délelőtt a kunszentmártoni diákok, délután pedig a város vezetői, szülők, érdeklődők töltötték meg a Szabó Gyula Művelődési Központ nagytermét. A műsor történéseit két idősíkra rendeztük. A jelenkor kisdiákjainak beszélgetéséből, gondolataiból bontakoztak ki a 176 évvel ezelőtti események, melyeket társaik az 1848-as márciusi ifjak szerepeibe bújva elevenítettek fel a közönség előtt. A jelenetek között elhangzó versek, dalok az ’48-as hősökre való emlékezés és tiszteletadás mellett a szabadság iránti vágy és hazaszeretet érzésére irányították a közönség figyelmét. A mozgalmas forradalmi eseményeket felvillantó részek között látványos eleme volt a műsornak a nemzeti színű virágokkal táncoló lányok jelenete. A műsor legmeghatóbb pillanatainak átélését fokozta Bán Bodza Lea, Garai Réka, és Fazekas Dávid szólóéneke, és hogy a műsor zárásaként az összes szereplő együtt énekelte a Haza című vers megzenésített változatát. Dicséret illeti tanulóinkat, hogy szabadidejüket áldozva több hétig készültek, próbáltak az előadásra. Köszönjük a Melytörténeti Múzeumnak és Késmárki Vanessza tánctanárnak, hogy biztosították a szereplők ruháit, a Művelődési Központ dolgozóinak a segítséget, és a szülők támogatását. Végül, de semmiképp sem utolsó sorban köszönjük Wenner-Várkonyi Attila polgármester úrnak, hogy megvendégelte a szereplő gyerekeket. A műsort összeállította és a tanulókat felkészítette: Bánné Gödő Beáta, Hegedűs Tünde és Romhányi Ágnes

Items